No. 23. Egy boldog nyár Budapesten…

Soha nem zártam be a blogot, de jó ideje nem volt valódi új tartalom rajta. Egészen pontosan 2015 júliusa óta, amikor elbúcsúztam Budapesttől két itt töltött (tan)év után. Azóta sokminden történt velem-velünk, pl. írtam zarándoknaplót, amelyet a 2020-as karantén alatt tettem nyilvánossá, de egyvalami nem változott: a szerelmem és csodálatom Budapest iránt.

Az elmúlt évekből is van jónéhány képem, hiszen többször is voltam Pesten, talán egyszer azokra is sor kerülhet. A jelenlegi poszt, címét tekintve, ugyan kicsit elkésettnek tűnik, de jónéhány nyári (s néhány napsütéses őszi) kép van a tarsolyomban, és a dalt (meg a filmet is) mindig is szerettem. 🙂

Vegyesen, kicsit ömlesztve, alig kategorizálva hozok képeket a belvárosból, a Várból, valamint jóval tematikusabban van egy csokorravaló Gül baba türbéjéről. A következőkben majd lesznek külön épületekről, kiállításokról meg miniszobrokról szóló posztok is. 😉 Nézegessétek egészséggel!

Belváros

Vár, kert, bazár – és a kilátás

Ajánlom hozzá olvasnivalónak Szerb Antal Budapesti kalauz…-ából A Duna, a költők és a mulandóság részletet, vagy ezt az alábbit:

ÁRKERT. Felmehetünk siklón is, bár fölösleges, minthogy mi gondolatban utazunk. A turultól nem kell megijedni, nem bántott még soha senkit. Komoly madár díszmagyarban, kissé előrehajlik, mint a tüzes parlamenti szónokok. Őrzi a Várkertet. Mikor kicsi voltam, vasárnap délelőtt be lehetett menni a Várkertbe. Ilyenkor mindig meg voltam rendülve, úgy éreztem, a király lát vendégül bennünket, gyermekeit. Azután, az ország két szörnyű, apokaliptikus hónapjában, kiírták a kapura: Minden a miénk. Vagyis hogy semmi senkié. Nagy harmincad volt a város, ebek számára. De ez ma már mindegy. Az egyetlen jó az volt, hogy be lehetett menni a Várkertbe, a nap bármely szakában. Be is mentünk, ott is voltunk egész nap. Itt nem volt szociális termelés, a fák termeltek, szigorúan individuális alapon, nádori emlékű jóillatokat.

Ide vártam a Próféta eljövetelét. (Mondom, apokaliptikus idők voltak, és sokért nem adnám, hogy megéltem őket.) Úgy képzeltem, egyszercsak megindulunk lefelé, kéz a kézben, mint a gyermekek, lánc-lánc-eszterláncot énekelve, de ez a dal a megoldás dala lesz. Az erkélyeken állni fognak a nők és zokognak, frissen porolt szőnyegeket göngyölítve le, a Lánchíd oroszlánjai juhászkodva jönnek elénk, a pesti Dunapart egy nagy zenekar, a Parlament és a hajók maguktól nőnek kicsi zászlókat, a körutak felől telt tőgyű tehéncsordák közelednek, szarvuk közt felírás: Békesség az embereknek.

Szerb Antal: Budapesti kalauz…

Gül baba türbéje

Állami áruház, 1953. (énekel: Petress Zsuzsa, Putnoki Gábor)
Éééés nem elfeledni! 2:05-nél, de főleg 2:25-nél ott a Kossuth-híd, azaz a Manci! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s